FOGJ ÚJ REKORDOKAT végeredmény!

Tisztelt Sporttársak!

Elérkezett végre a várva várt 🙂 január és ezzel kezdetét veszi egy új horgászévad. Még egy okból viszont tekintsünk vissza 2011-re, hiszen egy dologgal még adósak vagyunk, ez pedig a FOGJ ÚJ REKORDOKAT év végi eredményeinek közzététele. A tavalyi év elején indítottuk útjára a rekordlistánkat, ahol a Csónakázó-tóban fogott legnagyobb fogásokat gyűjtöttük össze, a versenyben minden a tóban fogott halfaj részt vett. Így nálunk nemcsak az abszolút legnagyobb halat ismerjük el, hanem minden halfajból a legnagyobbat! Természetesen a rekordfogások elismerése sem marad el, csakúgy mint az éves pontversenyünk győzteseit, így a rekordereket is a 2012-es horgászbálon jutalmazzuk majd.
Sőt idén már két listát is böngészhetnek egyesületünk tagjai. Hiszen ismét elindítjuk a FOGJ ÚJ REKORDOKAT listánkat, illetve az abszolút rekordokat is külön listán tartjuk nyilván.
Most pedig következzen a 2011-es végeredmény!

Ponty     Miriszlai Miklós                   9500g              2011-09-18
Amur     Sályi Imre                   8500g              2011-09-11
Jászkeszeg     Bangó Alexandra                   1380g              2011-04-24
Sügér     Sóbujtó Martin                   350g              2011-09-11
Compó     Tóth László                   450g              2011-04-11
Dévérkeszeg     Miriszlai Miklós                   2000g              2011-05-14
Törpeharcsa     Glózer Sándor                   230g              2011-04-30
Süllő     Simó László                   3000g              2011-11-27

Csuka              Szabó Attila                           5200g             2011-12-25

Busa Bajári László             11600g 2011-12-30
Balin Csútár Balázs 5160g 2011-10-09

A rekordfogáshoz gratulálunk!
És mindenki ezúton is kívánunk rekordokban gazdag boldog új évet!

Elnökség

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük