Évzáró Versenyünk Eredményei!

Tisztelt Sporttársak!

Igazi téli körülmények között került megrendezésre aranyvasárnap délelőtt az idei utolsó utáni közös versenyünk a Ragadozó Hal Fogó Kupa a Csónakázó tavon.
Közel 20 pecás gondolta úgy, hogy még egyszer megméreti magát és egy jó hangulatú délelőttel búcsúztatja az idei szezont. A versenyzők ezúttal, igazodva az évszakhoz rablóhalfogásban mérték össze felkészültségüket.
Eredmény:
I.   Kálmán Ferenc 4640g
II.  Harangozó Péter 960g
III. Tónai Nándor 760g
IV. Szénási Béla 740g
A versenyen egyébként horogra akadt még (külső akadással) 5 nagyobb busa, a legnagyobbat Erdős Ervin fogta 10020g-os súllyal, valamint fontos még megemlíteni Sóbujtó Martin ifihorgászunk busáját is ami 5800g-os volt.

A versenyt a már megszokott mérlegelés, eredményhirdetés és ebéd követte. Ezúttal az egyesület vezetősége sült kolbásszal és forralt borral kedveskedett a kitartó versenyzőknek.

A helyezetteknek gratulálunk. És két fontos gondolatot szeretnénk még a beszámoló végére tűzni.
Először is köszönjük Robinak az egész év során elkészített sok-sok kiváló ételt, melyekkel a versenyek végén megvendégelhettük a résztvevőket.
Valamint ezúton köszönjük a Tisztelt Sporttársaknak az egész évi aktív segítséget és részvételt versenyeken, rendezvényeinken.

Elnökség

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük