Falunapi Horgászverseny Eredmények!

Volt itt minden… 🙂

Igazán mozgalmas, és vidám versenyen vettek részt azok a csapatok, akik nevezetek az idei falunapi horgászversenyre, ahol ezúttal 4 fős csapatok jelentkezését vártuk.
12 csapat nevezett, 11 pedig meg is jelent a reggeli sorsoláson és eligazításon, ahol a szabályok ismertetése során kiderült melyik csapat hol horgászhat a kijelölt 4 szektoron belül.
A versenyen ezúttal külön kategóriában versenyeztek a rakós botos (2) és a hagyományos módszerrel (9) versenyző csapatok. A pontversenyben természetesen a megszokott módon kerültek a pontok kiosztásra.
Érdekes és izgalmas küzdelmet hozott a verseny, érdekes volt megfigyelni, hogy ezúttal a hagyományos módszerrel pecázó versenyzők is belenyúltak több komolyabb halba, melyet több esetben nem sikerült még a felszínre sem húzni.
Fontos megjegyezni, hogy 3 csapat volt, akik minden szektorban tudtak mérlegelhető eredményt elérni: Colmic, Sensas és a hazai pecásokat felvonultató Ficánka.
A verseny legtöbb és a legnagyobb halát Pálinkás Imre (Colmic) fogta 15.360g, benne egy 10.200g -os busával, ehhez külön is gratulálunk, a fárasztást figyelemmel kísérők nagy tapssal jutalmazták a sikeres fogást.

A végeredmény közlése előtt érdemes még néhány pillanatot kiemelni a szombat délelőttből, hiszen a horgászverseny mellett főzőverseny is zajlott, ahol hal és vadételeket főztek a vállalkozó kedvű csapatok nagy sikerrel.

Az eredményhirdetést ezúttal is az ebéd követte, ahol ez alkalommal egy kiváló halászlevet fogyaszthattak el a pecások és az érdeklődők kitűnő muzsikaszó kíséretében, melyet ismételten szeretnénk megköszönni Dézsi Norbertnek, aki dacolva a forrósággal, mikrofont és gitárt ragadott és igazi bulis hangulatot adott ennek a kiváló napnak.

Most pedig következzen a verseny jegyzőkönyve:

I.   COLMIC: Brana György, Juhász László, Erdős Ervin, Pálinkás Imre 6-6-6-6p.
II.  SENSAS: Hegedűs Viktor, Agócs János, Perlaki Péter, Harangozó Péter 5-5-5-5p.
III. PELIKÁN: Kovács Mihály, Stummer Józsefné, Kovács Ferenc, Busó József 4-4-4-4p.
IV. FICÁNKA: Egri Lajos, Sályi Imre, Sallai Gyula, Ifj, Sályi Imre 3-3-3-3p.
V.  RABSICOK: Bósa Attila, Bodnár Kristóf, Bodnár Károly, Zirci Attila 2-2-2-2p.
VI. NAGYTALPÚAK: Varga János, Nagy Gábor, Nemes György, Szabó Attila 1-1-1-1p.

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük