Pénzdíjas Horgászverseny eredményei!

Hatalmas Verseny Volt!

 

Nem mindennapi fogásokat hozott a vasárnapi Csónakázó tavon megrendezett horgászversen. A csata színvonalát jelzi, hogy az első 6-ba kerüléshez 5kg.-nál több halat kellett fogni.

A 30 versenyző ezúttal 2 bottal mérhette össze tudását, a nyerő taktikának – köszönhetően a pontyok és amurok étvágyának- ezúttal az bizonyult, ha valaki inkább a nagyobb testű halak kifogására helyezte a hangsúlyt. Ennek köszönhetően szép fogások születtek, összesen több mint 69 kg-ot sikerült zsákmányolni a verseny ideje alatt.

A versenyt követte a mérlegelés, ahol kiderült az első helyhez ezúttal rekordfogásra volt szükség, hiszen 10kg, fölött kellett hozzá teljesíteni.

Az eredményhirdetést követő ebédnél már ment a számolgatás, ki hogyan áll az összetett versenyben, ami nem is meglepő, hiszen közeledünk az év végéhez, és a harc a dobogós helyekért egyre szorosabb!

A helyezetteknek gratulálunk!

Helyezés Név Gramm Pontszám
I. Dombai Róbert 13740 6
II. Ifj. Sályi Imre 9440 5
III. Harangozó Péter 7140 4
IV. Novák József 5220 3
V. Perlaki Péter 5180 2
VI. Sályi Imre 4600 1

 

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük